Az olimpiai atlétika versenyek mindig kiemelkedő szórakozást nyújtanak az ötkarikás játékok nézőinek. A sportág versenyeinek 9 napja alatt mindig azt várjuk, hogy kiemelkedő sportemberek kiemelkedő eredményeinek legyünk tanúi. Lehetséges, Rióban látunk világcsúcsokat, olimpiai rekordokat, létezik azonban egy olimpiai rekord, amelynek a megdöntése legalább akkora meglepetés lenne, mintha egy kisgyerek gyorsabb időt futna, mint Usain Bolt. Ha van valami, amire nagyobb összegben mernék fogadni, akkor az az, hogy Bob Beamon kozmikus olimpiai rekordját nem fogják idén sem megdönteni.
Az 1968-as mexikói olimpián a sportolók halmozták a világrekordokat, hihetetlen eredmények születtek magasugrásban, 100 méteres síkfutásban, 4x400-as váltófutásban is, ám egy eredmény kiemelkedett. A távolugrás fináléjában ugyanis a cikkek szerint egy „XXI. századi” világrekordot láthatott a közönség.
Bob Beamon az amerikai versenyző volt az arany első számú várományosa, hiszen egyetlen vereségét leszámítva egy teljes szezonon keresztül verhetetlennek számított. A sprinterből lett távolugrón kívül azonban így is több érem esélyest tartottak számon, ráadásul az amerikaiak aggódtak, hogy a fiatal sportoló el tudja-e viselni az esélyesség terhét.
A verseny gyakorlatilag az első sorozatnál eldőlt, Beamon ugyanis kozmikus világrekordot ugrott. A világrekordot az amerikai Boston tartotta 835 centiméteres ugrással, ehhez képest honfitársa 890 centire ugrott rögtön az első sorozatban! Soha senki nem javított ekkorát a világrekordon, valamint senki sem tudta olimpián 71 centiméteres különbséggel legyőzni az ezüstérmest. Beamon még egyszer ugrott a versenyen, az utolsó sorozatban, akkor 822 centimétert teljesített. (Ezzel az eredménnyel is nyerte volna az aranyat.)
Másnap az újságok megdönthetetlen rekordról írtak, valamint arról, hogy Beamon gyakorlatilag átugrott a következő századba. A világcsúcsnak számító eredményt a '70-es években meg sem tudták közelíteni, de az 1980-as években is csak Carl Lewis, valamint Robert Emyan tudott a rekord közelében ugrani. A rekord aztán nem élte meg a XXI. századot sem, hiszen Mike Powell az 1991-es világbajnokságon 895 centiméteres ugrásával átadta a múltnak Beamon eredményét. (Azon a versenyen Lewis is 891 centit ugrott, ám azt a rekordot nem hitelesítették, mivel nagyobb hátszéllel ugrott a megengedettnél.)
Beamon eredménye még mindig olimpiai rekordnak, valamint a világtörténelem második legnagyobb érvényes eredményének számít. Az ember olimpiáról olimpiára várja, hogy mikor közelíti meg valaki ezt a csúcsot az ötkarikás játékokon, ám lehetséges, hogy arra még újabb 48 évet kell majd várnunk.
A kozmikus rekordról az Olimpiai és világrekordok könyvében olvashat, amelyet megtalál könyvtárunkban.
Balczó András, az öntörvényű bajnok
Minden idők egyik, ha nem a legnagyobb öttusázója nem tűrt meg semmilyen kompromisszumot maga körül, ez tette őt szinte legyőzhetetlenné.
Balczó az érettségi után kezdett el öttusázni, és tehetségével hamar kitűnt kortársai közül. 20 évesen már világbajnoki ezüstérmesnek mondhatta magát, 22 évesen pedig már olimpikonnak. Rómába úgy utazott ki, hogy két aranyérmet fog nyerni, végül egyéniben negyedik, csapatban aranyérmes lett. 1963-ban nyerte élete első világbajnoki címét, és a tokiói olimpia előtt a legnagyobb esélyesek között tartották számon. Az olimpián aztán nem vehetett rész, mivel csempészés gyanújával letartóztatták, és egy évre eltiltották (az aranyat így Török Ferenc nyerte). Eltiltása után élete formájában tért vissza, és három éven keresztül számított verhetetlennek. Mexikóba úgy utazhatott ki, mint a magyar olimpiai csapat legbiztosabb aranyesélyese, ám egyéniben végül másodikként futott be.
Ő azonban nem adta fel álmát, amelyet egyfajta Istentől kapott küldetésként definiált, és nekivágott a negyedik olimpiai ciklusának is. Münchenben már nem ő volt az első számú favorit, hiszen itthon is elveszítette domináns szerepét, valamint a világbajnokságon is ezüstérmet szerzett. Az öt nap során (korábban öt napon keresztül bonyolították az öttusa versenyeit) azonban kiemelkedett a mezőnyből, és remek futásának köszönhetően magabiztosan tudta teljesíteni álmát. Az olimpia után visszavonult.
Életéről Kósa Ferenc filmrendező készített filmet „A küldetés” címmel, melyben az akkori rendszerrel való kapcsolatáról, mindennél erősebb hitéről, a véghezvitt céljáról és a családi életéről nyilatkozik meglepő őszinteséggel.
Könyvtárunkban a film VHS kópiáján túl megtalálhatják Dávid Sándor „Balczó” című kötetét, valamint Balczó András önéletrajzi könyvét is.
Ben Johnson - Szöul 1988
Az olimpiák történelmében kevés ember jutott el olyan rövid idő alatt a csúcsról a pokolba, mint Ben Johnson. A jamaicai származású kanadai sprinter három nap alatt vált az olimpia legnagyobb sztárjából a „csaló” szimbólumává.
A futó az 1984-es olimpiai játékokon tűnt fel, ahol bronzérmet szerzett új hazájának. 2 évvel később már ő volt Carl Lewis legnagyobb ellenfele, a római világbajnokságon pedig már világcsúccsal diadalmaskodott az addig verhetetlennek hitt amerikai fölött. Szöulban egyértelműen őt tartották a táv legnagyobb esélyesének, de rengetegen hitték, hogy Lewis nagy csatára fogja késztetni az izomkolosszust.
Az előfutamokban az amerikai címvédő valósággal szárnyalt, Johnson ugyanakkor csak árnyéka volt önmagának. A kanadai, gyengébb eredményei miatt már az elődöntőben is ugyanabban a futamban álltak volna rajthoz, ám a NOB addig példátlan döntést hozott. A televíziótársaságok nyomására Johnsont másik futamba tették át, hogy az évszázad párbajának titulált esemény ne veszítsen a súlyából.
Az elődöntőt aztán mindketten nyerték, a világ pedig ámulva figyelhette a gigászok csatáját. Johnson ragyogóan kapta el a startot, és 50 méternél már 2 méterrel vezetett riválisa előtt. 70-nél tovább növelte az előnyét, majd 9.79-es fantasztikus világrekorddal nyerte meg az aranyérmet. Sokan egyébként botrányosnak tartották Johnson viselkedését, mivel ujját felemelve jó 1-2 tizedet engedett ki egy olimpiai fináléban! (Hol volt ekkor még Usain Bolt melldöngetése.) Lewis 9.92-es idővel jött be másodiknak, ami egyébként szintén egy kiváló eredménynek számított.
A finálé után aztán 3 nappal a világ újfent megdöbbenhetett: kiderült, hogy Johnson doppingtesztjében anabolikus szteroidot mutattak ki, és aranyérmétől megfosztották. A hajdani bajnok gyakorlatilag bukott idol lett a NOB közleményének pillanatában. Címeitől megfosztották, valamint 4 évre példastatuálás címén.
Johnson az eltiltásból 3 évet töltött le, majd fogadkozások között visszatért, mondván, hogy tiszta, és így is le fog győzni mindenkit. A kanadai végül már a legjobb 24 között is kiesett. Az érmei közül egyedül az olimpiai bronzát megtartható sportoló a mai napig állítja, hogy tőrbe csalták, és hogy mindenki élt valamilyen tiltott szerrel abban az időben. (Lewis is produkált gyanús mintát.)
Könyvtárunkban megtalálható az Olimpia 1988 című kiadvány, amelyben részletesen olvashat a két sportoló párbajáról, valamint Johnson kálváriájáról.
Minden idők legeredményesebb magyar olimpikonja: Gerevich Aladár
1932-ben ezen a napon szerezte élete első olimpiai aranyérmét minden idők egyik legsikeresebb magyar olimpikonja. Gerevich tehetségével már gyermekként kitűnt, hiszen 18 éves korára már magyar bajnoknak mondhatta magát. Első nagyobb sikerét 1931-ben érte el, mikor is világbajnoki címet szerzett a kardcsapattal. Hiába volt azonban már ekkor is az ország egyik legjobb vívója, az 1932-es játékokra „csak” csapatban nevezték be. A szakértők szerint az aranyéremért vívott asszókból is kitűnt, hogy egy őstehetségről van szó.
Először 1936-ban nevezték egyéniben is a küzdelmekre, és a szokásos csapatarany mellett egy bronzéremmel is hazatérhetett Berlinből.
A háború után a megújuló magyar vívósport egyik meghatározó alakja maradt. 1948-ban a londoni olimpián előbb a csapatversenyben aratott győzelemből vállalt oroszlánrészt, majd egyéniben sem talált legyőzőre. Élete legszebb napját még örömtelibbé tette, hogy ezen a napon született fia, Pál. 1952-ben csapatban újfent győztek a magyarok, egyéniben is közel állt a címvédéshez, ám Kovács Pál ekkor jobbnak bizonyult. Olimpiai éremkollekcióját egy a tőrcsapattal szerzett bronzéremmel tette teljessé.
Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki egyszerre több fegyvernemben ott legyen a világ elitjében, Gerevich Aladár azonban véghezvitte ezt a bravúrt. Vívómesterként valamennyi fegyvernemben klasszis szintet képviselt: kardban 9 világbajnoki címet szerzett, a tőrcsapattal világbajnoki, a párbajtőrcsapattal magyar bajnoki aranyérmet szerzett.
1955-ben megnyerte az egyéni világbajnoki címet kardban, az olimpián azonban ezúttal Kárpáti Rudolf előtt kellett fejet hajtania. Sokan azzal vádolták, hogy pusztán a neve miatt maradt tagja a vívócsapatnak, ő azonban a válogatóversenyeken rendre bebizonyította, hogy helye van a verhetetlen gárdában. Pályafutása utolsó olimpiáján, 1960-ban Rómában 50 évesen segítette győzelemhez a magyar csapatot. Tudását jellemzi, hogy még ennyi idősen is az élmezőnyben végzett egyéniben is.
Igazi vívófamíliában élt. Édesapja ismertette meg a vívással, felesége Bogen Erna olimpiai érmes tőrvívó volt. Fiuk Gerevich Pál világbajnoki címig, olimpiai éremig jutott, valamint haláláig irányította Szilágyi Áron felkészülését.
A magyar vívózseniről az Olimpiai lexikonban, illetve a Magyar Sportlexikonban olvashat.
Olimpia az újságokban
Könyvtárunkban több, mint 200 folyóiratot, illetve napilapot talál a kedves olvasó. Az olimpia apropóján felmértük, hogy ebből mennyi foglalkozik a jelenleg is zajló ötkarikás játékokkal. Meglepődve tapasztaltam, hogy olyan újságokban is lehet olvasni a játékokról, amelyekről nem is gondolná az ember.
Botos András interjú
Exkluzív interjút készítettünk a müncheni olimpián bronzérmet szerző, korábbi ökölvívóval, Botos Andrással. A jelenleg Nagykanizsán bokszakadémiát vezető mesteredzővel olimpiai emlékeiről, az amatőr ökölvívás jelenlegi helyzetéről, valamint a riói magyar indulók szerepléséről beszélgettünk.
Apa és fia is olimpiai bajnok: Németh Miklós, Németh Imre
Németh Imre viszonylag későn kezdett el atletizálni, hiszen már 20 éves is elmúlt, mikor először indult kalapácsvetésben. Az 1942-es évtől kezdve verhetetlennek számított kalapácsvetésben, 1955-ig tartó pályafutása során 12 magyar bajnoki címet szerzett. A kalapácsvetés világcsúcsát 4 teljes évig tartotta, Pályafutása csúcsát kétségtelenül az 1948-as olimpia jelentette. Londonban a megnyitóünnepségen ő vitte a magyar csapat zászlóját, majd a kalapácsvetés fináléjában fölényesen diadalmaskodott. A siker után képviselőként helyezkedett el, valamint edzőként sem szakadt el a sporttól. A helsinki olimpia előtt aztán váratlanul visszatért, és bronzérmet szerzett. Az aranyérmet Németh tanítványa, Csermák József szerezte meg.
Fia, Miklós is dobóatlétikával kezdett foglalkozni, apjával ellenben azonban ő gerelyhajító lett. Miklós 1962-ben lett profi, korosztályában a legnagyobb tehetségnek tartották. Hiába volt azonban a világ egyik legjobbja, a nagy versenyeken sohasem jött ki igazán neki a lépés. 1968-ban az olimpián megsérült, Münchenben pedig 7.-ként zárt. Az Európa bajnokságokon folyamatosan döntős volt, ám az 1966.-ban elért ötödik helyét nem tudta túlszárnyalni. Montrealba élete formájában érkezett, és az első sorozatban elért 94,58 méteres eredményével gyakorlatilag el is döntötte a versenyt. Miklós 1983-ig sportolt versenyszerűen, a moszkvai olimpián 8. helyen zárt.
A két olimpiai bajnokról a Magyar Olimpiai Lexikonban olvashat.
Kardvívás: A magyarok mindig aranyesélyesek
Szász Emese fantasztikus győzelme, valamint Imre Géza drámai körülmények között megszerzett ezüstérme után vívóink a mai napon tovább gyarapíthatják a magyar olimpiai csapat érmeinek számát. A rutinos tőröző Mohamed Aida ezen az olimpián koronázhatja meg remek pályafutást, és Athén negyedik helyezettje ma akár élete első olimpiai érmét is megszerezheti. A kardvívóknál a címvédő Szilágyi Áronnak van a legnagyobb sansza az éremre, London bajnokát az egyik főfavoritnak tartják a szakértők. A kardozók mai küzdelmének apropóján végignéznénk a versenyszám eddigi olimpiai történelmét.
Keleti Ágnes, a kalandos életű tornászzseni
Aligha létezik kalandosabb életű magyar olimpiai bajnok a magyar tornasport korábbi nagyasszonyánál. Keleti 1938-ban kezdte el tornászpályafutását, és sokak szerint már az 1940-es olimpián is részt vehetett volna, ha nem tör ki időközben a második világháború. Zsidó származása miatt álnéven bujkálni kényszerült, majd névházasságot kötött egyik legjobb barátjával, Sárkány Istvánnal. 1948-ban tagja volt a londoni olimpia tornászcsapatának, ám az utolsó edzésen súlyos sérülést szenvedett, és élete formájában lemaradt az olimpiáról. Ő azonban nem adta fel, a helsinki olimpiáig még versenyezni akart. A finn fővárosban aztán 4 érmet is nyert, ám csalódott volt, mivel egyedül a talaj gyakorlata ért olimpiai aranyat.
A mai női tornasportban körülbelül 16-20 év az átlagéletkor, így Keleti kitartása, valamint a tény, hogy 35 évesen nekivágott élete második olimpiáján, szinte példátlan a hölgyek között. A Melbourneben rendezett olimpia aztán az ő diadalmenetét hozta. Nem talált legyőzőre talajon, felemás korláton, gerendán, valamint tagja volt a győztes kéziszer csapatnak is. (Tulajdonképpen ebből a versenyből fejlődött ki a mai ritmikus sportgimnasztika.) Az aranyérmeken kívül még két ezüsttel bővítette éremkollekcióját. Az olimpia után emigrált, és Ausztráliában, majd Izraelben telepedett le.
Keleti önéletrajzi könyve, melynek címe: Egy Olimpiai bajnok három élete, megtalálható a könyvtárunkban.
1972 kosárlabda finálé
Az amerikai kosárlabda válogatott már az NBA sztárok 1992-es feltűnése előtt is uralta az olimpiai játékokat. A Team USA 1936 és 1968 között valamennyi aranyérmet begyűjtötte, és 1972-ben is bejutott a fináléba. A mai szemmel is élvezhető csatát hozó finálé utolsó másodperceiben az amerikai csapat Collins büntetőjével 50:49 arányban vezetett, és gyakorlatilag készült az újabb ötkarikás győzelemre. Miután a szovjetek bedobták a labdát, az idő letelt, és a mérkőzés végét jelző duda megszólalt. Az amerikai játékosok ünnepelték a sikert, a szovjetek azonban tiltakoztak, hogy az óra 2 másodpercet pörgött anélkül, hogy a labda játékban lett volna. (Kosárlabdában a tiszta játékidő számít.) A szovjetek reklamációja végül célt ért, hiszen a magyar taggal is rendelkező zsűri nekik adott igazat, és hosszú percekkel később visszaállította az órát 3 másodpercre.
Az amerikaiak nem tehettek mást, játszottak tovább. A bedobás után a labda a meccs legeredményesebb játékosához, Aleksander Bjelovhoz került, aki a megzavarodott amerikai védők pillanatnyi megingását kihasználva bedobta a gyűrűbe a labdát. A kosár már a dudaszó pillanatában született, és a Szovjetunió ezzel a találattal 51:50 arányban megnyerte a mérkőzést.
A szakértők a mai napig vitatják, hogy kinek volt igaza a legendás mérkőzésen. Az amerikai csapat nem volt hajlandó ezüstérmesként felállni a dobogójukra, az ezüstérmek ma Lausanne-ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyén, egy vitrinben találhatóak.
A mérkőzés résztvevőiről a könyvtárunkban található kétkötetes sportlexikonban olvashatnak.