Szász Emese fantasztikus győzelme, valamint Imre Géza drámai körülmények között megszerzett ezüstérme után vívóink a mai napon tovább gyarapíthatják a magyar olimpiai csapat érmeinek számát. A rutinos tőröző Mohamed Aida ezen az olimpián koronázhatja meg remek pályafutást, és Athén negyedik helyezettje ma akár élete első olimpiai érmét is megszerezheti. A kardvívóknál a címvédő Szilágyi Áronnak van a legnagyobb sansza az éremre, London bajnokát az egyik főfavoritnak tartják a szakértők. A kardozók mai küzdelmének apropóján végignéznénk a versenyszám eddigi olimpiai történelmét.
A kardvívás az 1896-os olimpiától kezdve szerepel az olimpia műsorán, az első aranyérmes a görög Joánisz Jeorjádisz lett. Magyarország első aranyérmét 1908-ban szerezte Fuchs Jenő szerezte, aki 1912-ben megvédte címét. Jellemző a magyarok fölényére, hogy a két olimpián 5 illetve 7 versenyző képviselte hazánkat a legjobbak között. Londonban Zulawszky Béla végzett a második helyen, míg Stockholmban Békessy Béla és Mészáros Ervin állhatott fel a dobogóra. Magyarország mindkét olimpián elhódította a kardcsapat aranyérmét is.
Mivel a mieink nem vehettek részt az 1920-as játékokon, így Nedo Naldi révén Olaszország ekkor szerezte meg az első aranyérmét a versenyszámban. A következő évtizedek egyértelműen a magyarok fölényét hozták kardvívásban. A kardcsapat 1928 és 1960 között nem talált legyőzőre, egyéniben pedig (az antwerpeni távolmaradást leszámítva) 1908 és 1964 között mindig magyar versenyző nyakába akasztották az aranyérmet. 
Párizsban Pósta Sándor győzött, Garay János pedig bronzérmet szerzett. Az amszterdami olimpián a körmérkőzéses torna végén magyarok között dőlt el az aranyérem: Tersztyánszky Ödön győzte le Petschauer Attilát. Mindkét versenyző tragikusan fiatalon hunyt el, Tersztyánszky motorbalesetben lelte halálát 1 évvel a győzelme után, Petschauert pedig egy fogolytáborban ölték meg 1944-ben. 1932-ben Piller György bizonyult a legjobbnak, Kabos Endre pedig harmadikként zárta az olimpiát. 4 évvel később Kabos nem talált legyőzőre, ekkor Gerevich Aladár nyert bronzérmet. Kabos Endre egyébként szintén korán elhalálozott, ő a Lánchíd 1944-es felrobbantásánál esett áldozatul.
Külön éraként tarthatjuk számon az 1948 és 1960 közötti időszakot, ekkor nyerte ugyanis az aranyérmeket a Három muskétásnak is becézett vívómester, vagyis Kovács Pál, Gerevich Aladár és Kárpáti Rudolf. Gerevch 1932 és 1960 között hatszor volt tagja a győztes kardcsapatnak. (Tőrcsapat tagjaként is nyert érmet olimpián.) Egyéniben a győzelmét 1948-ban aratta, érdekesség, hogy győzelme napján született fia, aki később világbajnok kardvívó lett. Kovács Pál 1936-tól volt tagja az olimpiai csapatnak, 1948-ban harmadikként zárt, 1952-ben azonban egyéniben is a csúcsra ért. A triumvirátus legfiatalabb tagja Kárpáti Rudolf 1948 és 1960 között gyűjtött be hat aranyérmet a játékokon, 1956-ban és 1960-ban nem talált legyőzőre az egyéni küzdelmekben. A csapatgyőzelmeken túl jól mutatta a magyarok fölényét, hogy 1952-ben a teljes dobogót honfitársaink sajátították ki egyéniben is. (Kovács és Gerevich mögött Berczelly Tibor végzett.) 
A trió visszavonulása után Pézsa Tibor jelentette az utánpótlást, ő Tokióból hozta el az aranyérmet. A magyar vívók veretlensége végül 1968-ban tört meg, ekkor Pawlowski révén Lengyelország nyerte el az egyéni aranyérmet. A következő 8 évben a Szovjetunió dominálta a küzdelmeket (Montrealban például mindhárom kardozójuk dobogós lett), nekünk magyaroknak pedig egy ezüstérem (Marót Péter 1972), valamint két bronzérem jutott ebből az időszakból (Pézsa Tibor 1968, Gedővári Imre 1980).
1984-ben és 1988-ban francia vívó győzött, mindkétszer Lamour, és bár Szöulban a mieink nyerték a csapatversenyt, egyéniben nem sikerült dobogóra állnia egyetlen magyarnak sem. 1992-ben Szabó Bence aztán végre megtörte a nyeretlenségi szériát, és az olasz Marin fölött aratott győzelmével teljessé tette pályafutását. Atlanta és Sidney megint nem hozott egyéni érmet számunka, mint ahogyan Pekingre is nyugodtan mondhatjuk, hogy egy leszereplés volt a szakosztály részéről. Athénban, Nemcsik Zsolt egészen a döntőig menetelt, ahol ugyan fantasztikusan vívott, de az olasz Aldo Montano végül egy tussal legyőzte. (Az olasz versenyzőt sokak szerint a bírók is segítették, ráadásul pszichikai hadviselésben is felülmúlta a magyart.)
Londonban egyedül Szilágyi Áron képviselte a magyar színeket, és 22 évesen ellenállhatatlan vívást bemutatva szerezte meg a magyar küldöttség számára az újabb vívóaranyérmet. Áron idén is éremesélyes, reméljük a legjobbakat.
A magyar vívás történetéről a Villanó pengék című kötetben olvashat, de könyvtárunkban megtalálja Szilágyi Áron életrajzi könyvét és Kárpáti Rudolf önéletrajzát is.
