Az olimpiák történelmében kevés ember jutott el olyan rövid idő alatt a csúcsról a pokolba, mint Ben Johnson. A jamaicai származású kanadai sprinter három nap alatt vált az olimpia legnagyobb sztárjából a „csaló” szimbólumává.
A futó az 1984-es olimpiai játékokon tűnt fel, ahol bronzérmet szerzett új hazájának. 2 évvel később már ő volt Carl Lewis legnagyobb ellenfele, a római világbajnokságon pedig már világcsúccsal diadalmaskodott az addig verhetetlennek hitt amerikai fölött. Szöulban egyértelműen őt tartották a táv legnagyobb esélyesének, de rengetegen hitték, hogy Lewis nagy csatára fogja késztetni az izomkolosszust.
Az előfutamokban az amerikai címvédő valósággal szárnyalt, Johnson ugyanakkor csak árnyéka volt önmagának. A kanadai, gyengébb eredményei miatt már az elődöntőben is ugyanabban a futamban álltak volna rajthoz, ám a NOB addig példátlan döntést hozott. A televíziótársaságok nyomására Johnsont másik futamba tették át, hogy az évszázad párbajának titulált esemény ne veszítsen a súlyából.
Az elődöntőt aztán mindketten nyerték, a világ pedig ámulva figyelhette a gigászok csatáját. Johnson ragyogóan kapta el a startot, és 50 méternél már 2 méterrel vezetett riválisa előtt. 70-nél tovább növelte az előnyét, majd 9.79-es fantasztikus világrekorddal nyerte meg az aranyérmet. Sokan egyébként botrányosnak tartották Johnson viselkedését, mivel ujját felemelve jó 1-2 tizedet engedett ki egy olimpiai fináléban! (Hol volt ekkor még Usain Bolt melldöngetése.) Lewis 9.92-es idővel jött be másodiknak, ami egyébként szintén egy kiváló eredménynek számított.
A finálé után aztán 3 nappal a világ újfent megdöbbenhetett: kiderült, hogy Johnson doppingtesztjében anabolikus szteroidot mutattak ki, és aranyérmétől megfosztották. A hajdani bajnok gyakorlatilag bukott idol lett a NOB közleményének pillanatában. Címeitől megfosztották, valamint 4 évre példastatuálás címén.
Johnson az eltiltásból 3 évet töltött le, majd fogadkozások között visszatért, mondván, hogy tiszta, és így is le fog győzni mindenkit. A kanadai végül már a legjobb 24 között is kiesett. Az érmei közül egyedül az olimpiai bronzát megtartható sportoló a mai napig állítja, hogy tőrbe csalták, és hogy mindenki élt valamilyen tiltott szerrel abban az időben. (Lewis is produkált gyanús mintát.)
Könyvtárunkban megtalálható az Olimpia 1988 című kiadvány, amelyben részletesen olvashat a két sportoló párbajáról, valamint Johnson kálváriájáról.