1932-ben ezen a napon szerezte élete első olimpiai aranyérmét minden idők egyik legsikeresebb magyar olimpikonja. Gerevich tehetségével már gyermekként kitűnt, hiszen 18 éves korára már magyar bajnoknak mondhatta magát. Első nagyobb sikerét 1931-ben érte el, mikor is világbajnoki címet szerzett a kardcsapattal. Hiába volt azonban már ekkor is az ország egyik legjobb vívója, az 1932-es játékokra „csak” csapatban nevezték be. A szakértők szerint az aranyéremért vívott asszókból is kitűnt, hogy egy őstehetségről van szó.
Először 1936-ban nevezték egyéniben is a küzdelmekre, és a szokásos csapatarany mellett egy bronzéremmel is hazatérhetett Berlinből.
A háború után a megújuló magyar vívósport egyik meghatározó alakja maradt. 1948-ban a londoni olimpián előbb a csapatversenyben aratott győzelemből vállalt oroszlánrészt, majd egyéniben sem talált legyőzőre. Élete legszebb napját még örömtelibbé tette, hogy ezen a napon született fia, Pál. 1952-ben csapatban újfent győztek a magyarok, egyéniben is közel állt a címvédéshez, ám Kovács Pál ekkor jobbnak bizonyult. Olimpiai éremkollekcióját egy a tőrcsapattal szerzett bronzéremmel tette teljessé.
Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki egyszerre több fegyvernemben ott legyen a világ elitjében, Gerevich Aladár azonban véghezvitte ezt a bravúrt. Vívómesterként valamennyi fegyvernemben klasszis szintet képviselt: kardban 9 világbajnoki címet szerzett, a tőrcsapattal világbajnoki, a párbajtőrcsapattal magyar bajnoki aranyérmet szerzett.
1955-ben megnyerte az egyéni világbajnoki címet kardban, az olimpián azonban ezúttal Kárpáti Rudolf előtt kellett fejet hajtania. Sokan azzal vádolták, hogy pusztán a neve miatt maradt tagja a vívócsapatnak, ő azonban a válogatóversenyeken rendre bebizonyította, hogy helye van a verhetetlen gárdában. Pályafutása utolsó olimpiáján, 1960-ban Rómában 50 évesen segítette győzelemhez a magyar csapatot. Tudását jellemzi, hogy még ennyi idősen is az élmezőnyben végzett egyéniben is.
Igazi vívófamíliában élt. Édesapja ismertette meg a vívással, felesége Bogen Erna olimpiai érmes tőrvívó volt. Fiuk Gerevich Pál világbajnoki címig, olimpiai éremig jutott, valamint haláláig irányította Szilágyi Áron felkészülését.
A magyar vívózseniről az Olimpiai lexikonban, illetve a Magyar Sportlexikonban olvashat.