Olimpia a könyvtárban

Téli sportok, a Nyári Olimpiai Játékokon

2018. február 07. - Kálovics Tibor

1924-ig nem rendeztek télen Olimpiát, viszont egészen az 1920-as évekig bevett szokás volt, hogy a világ legnagyobb sporteseménye nem két hétig, hanem hónapokig tartott. A ma látott 28 sportág helyett jóval több sportágban vettek részt a versenyzők, olyan sportágak szerepeltek az olimpiák műsorán, mint a motorcsónak verseny a kötélhúzás vagy, hogy témánál maradjunk a műkorcsolya és a jégkorong.

Tovább

8 éve triplázott a magyar vízilabdaválogatott

2008-ban ezen a napon tette fel a pontot Kemény Dénes válogatottja arra a bizonyos I-re. A magyar válogatott 2 EB győzelem, világbajnoki döntők és 2 olimpiai siker után, Pekingben azt a történelmi tettet vitte véghez, hogy harmadszor is legyőzhetetlennek bizonyult az olimpián. Csapatunk harmadik győzelme azért is különlegesebb bármelyik másik sikernél, mert ez volt a legsimább diadal. Ekkor ugyanis nem kellett hosszabbításba torkolló meccset vívni, nem volt veresége a magyar csapatnak, és az athéni fináléhoz hasonló izgalmakat sem kellett átélni a diadalig vezető úton. 

A csoportmérkőzések során vívta az egyetlen nehezebb mérkőzését a csapat: Montenegróval egy 10:10-es döntetlent játszottak Kásásék. Az akkor éppen aktuális Európa-bajnok montenegróiak elleni meccs végig kiegyenlített csatát hozott. Ausztrália ellen az első két negyedben mutatott teljesítménynek köszönhetően lett meg a mérkőzés, míg Görögországot és Kanadát gyakorlatilag kiütötték a mieink. (Az ötödik ellenfél Spanyolország volt akiket 8:5-re sikerült legyőzni.) 

Az elődöntőben Montenegró két negyedig tartotta magát, majd Gergely István parádés védéseinek, és a javuló támadójátéknak köszönhetően végül sikerült megfordítania a mérkőzést a magyar csapatnak. (11:9) Mivel Szerbia kiesett az elődöntőben, így meglepő módon az Egyesült Államok lett a magyar csapat ellenfele a fináléban. Ugyan felsejlett a magyar szurkolókban, hogy 2007-ben a VB-n a szintén kevésbé esélyes horvátok ellen bukta el a magyar csapat a döntőt, a finálét azért bizakodva várhattuk.

A fináléban ugyan az amerikaiak 3:2-re vezetni is tudtak, valamint 9:9-nél még a vezetésért is támadtak, végül érvényesült a papírforma. A kapuban ezúttal Szécsi remekelt, Varga Dániel és Biros Péter pedig 3-3 góllal vette ki a részét a sikerből. Döntetlen után már minden a magyarokról szólt, és a nagyobb tudású csapat 14:10-es győzelmet aratott.

Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán pedig történelmet írtak azon a pekingi délutánon, hiszen harmadszor is olimpiai bajnokok lettek. Ez a bravúr csak Kárpáti Györgynek és Gyarmati Dezsőnek sikerült korábban.

A pekingi győzelemről, a Nemzet aranyai című könyvben olvashat, amelyet megtalál a könyvtárunkban.




Az olimpiai bojkott idején tartott versenyek

1_20.jpg
Mint az köztudott, a két legemlékezetesebb olimpiai bojkott egymást követő két olimpián esett meg. 1980-ban többek között az Egyesült Államok, az NSZK, valamint Spanyolország is távol maradt a moszkvai játékokról, 4 évvel később válaszként a Szovjetunió, Magyarország, az NDK, valamint további egy tucat nemzet nem vett rész az ötkarikás játékokon. Az USA és a Szovjetunió is tiltotta a sportolóinak a játékokra való kiutazást, és helyette megrendezte a maga „mini olimpiáját”. Ezek voltak a „Liberty Bell Classic”, valamint a „Barátság játékok”. Utóbbi versenysorozat magyar aranyérmesei az olimpikonoknak járó életjáradékban részesülnek, ám ez nem módosíthat azon a tényen, hogy az akkori magyar vezetés merő szervilizmusból élete lehetőségétől fosztotta meg őket. (Ez igaz azokra az amerikai sportolókra is, akiket 4 évvel korábban börtönnel fenyegettek, ha ki mernek utazni Moszkvába, és ott függetlenként kívánnak utazni.)

Tovább

Az évszázad vizilbdamérkőzése: Magyarország-Szerbia (2004)

Tény, hogy egy olimpiai aranyérmet nem fog tudni úgy ünnepelni az ország, mint egy Foci EB-n kivívott döntetlent, ám vannak olyan kivételek, amelyek erősítik a szabályt. Ha létezik olyan meccs, amikor egy átlagos magyar sportrajongó végigjárta a komplett érzelmi skálát, akkor az az athéni férfi pólódöntő. Ez volt az a meccs, amin a magyar nemzet 1 óra leforgása alatt érzett elkeseredettséget, reménykedést, majd a diadal mámorát.

A magyar férfi válogatott címvédőként és aktuális világbajnokként utazhatott ki a görögországi játékokra. Csapatunk a csoportkörben legyőzte Szerbiát, Horvátországot és Oroszországot is az éremesélyesek közül. Az elődöntőben Kemény Dénes csapata ismét az oroszokkal nézett farkasszemet, akiknek nem sikerült az olimpiai visszavágás a Sydney-i döntőért.

A fináléban Szerbia várt a mieinkre, és gyakorlatilag horrorisztikusan kezdődött a finálé a magyarok számára. Szerbia és Montenegró megszerezte a vezetést, majd növelte előnyét kettő, aztán három gólja. A magyar helyzetek sorra maradtak ki, a szerbek pedig már az első negyedben próbálták lerendezni az olimpiai arany sorsát. A következő gólt azonban mégsem ők, hanem a magyarok lőtték, mégpedig Kiss Gergely révén. Az év végén a világ legjobbjának is megválasztott Honvéd klasszis ezután felszívta magát, és további két góljával hamar egyenlíteni tudott. A második negyedben gólpárbajt vívtak a felek, a mieink részéről Benedek Tibor és Varga Tamás volt eredményes, így a szünetben egyenlő volt az állás.

A harmadik negyed megint borzalmasan indult Magyarországnak, hiszen a szerbek megint hamar kétgólos fórra tettek szert. Ez a negyed nem is hozott magyar gólt, Szécsi Zoltán viszont briliáns teljesítménnyel gátolta meg, hogy elússzon a címvédés lehetősége. Az utolsó negyedre Kásás Tamás lépett elő főszereplővé. „Kása” a finálé első harmadában elmaradt a tudásától, a meccset viszont gyakorlatilag ő fordította meg a mieinknek. 2 gólt lőtt, majd 2 perc 16 másodperccel a vége előtt Kiss Gergelyhez passzolt, aki nem hibázott. Először vezettek a mieink az olimpiai döntőben! A hátralévő percekben Szécsi Zoltán átjátszhatatlannak bizonyult, így Magyarország megnyerte az olimpiai bajnokságot. A mérkőzést az MTV1-nek kommentáló Hajdú B. István pedig sírva fakadt „13 fürdőgatyás férfi” miatt. 

Az athéni diadalról, valamint a bajnokcsapatról az "Igazi Dream Team" című könyvben olvashat, amelyet könyvtárunkban is megtalál.

Az olimpia legemlékezetesebb pillanatai (2. rész)

A tegnapi listában összegyűjtöttük az olimpia legemlékezetesebb pillanatait a nemzetközi versenyekről. A mai napon sorra kerülnek a legemlékezetesebb magyar eredmények felidézései is. Nyilvánvaló, hogy a lista ezúttal sem rangsorolás, hiszen e sorok írója a tizedét nem tudja teljesíteni annak, amit a Rióba kiküldött 160 sportolónk. Ez a felsorolás inkább csak egy visszaemlékezés a mögöttünk hagyott 16 napra. A listában igyekeztünk helyet szorítani minél több sportoló és eredménye számára. A lista, amely ezúttal 12-es a megszokott TOP10 helyett, természetesen szubjektív.

Tovább

Az olimpia legemlékezetesebb pillanatai (1. rész)

Ma hajnalban kialudt a láng, és ideje számot vetnünk a látottakról. A mögöttünk hagyott két hét 306 versenyszáma rendkívüli intenzív élményekben részesítette sportrajongók tömegeit. Nehéz egy listát összeállítani ebből a kínálatból, hogy ne maradjon ki egyetlen olyan pillanat sem, amely egy életre belénk ivódott. (Valószínűleg nekünk sem sikerül.) Szubjektív listánkban a mögöttünk hagyott ötkarikás játékok emlékezetesebb nemzetközi eredményeit idéznénk fel. A holnapi nap során az emlékezetes magyar pillanatok felidézése következik. 

Tovább

Maratonfutás: Az olimpia megkoronázása

1_17.jpg
Nem kérdéses, hogy az olimpiai programban a tradicionális versenyszámok helyét kezdik átvenni a szórakoztató, tömegeket bevonzó látványsportágak. Lehet, hogy egy napon majd törölni fogják a birkózást a programból, vagy ökölvívó súlycsoportokat vonnak össze, egy dologban azonban biztosak lehetünk. A maratonfutás az idők végezetéig az olimpia része lesz. Ez a versenyszám ugyanis nem pusztán méltó zárlata az ötkarikás játékoknak, hanem magában hordozza az ókori olimpiák eszmeiségét, valamint tradíciói vannak. A maratonfutás előzményei a legenda szerint időszámításunk előtt 490-ig nyúlnak vissza, mikor is egy katona 42 kilométert futott Athénig, hogy megvigye a győzelem hírét. A mai zárószám apropóján tekintsük végig a férfi maratonfutás olimpiai történetét. 

Tovább

Birkózás: Lesz-e magyar érem?

1_16.jpg
Hajdani sikersportágunkban az athéni olimpia óta nem volt magyar bajnok, és bizony meglepő lenne, ha ez a sorozat az utolsó nap küzdelmei során szakadna meg. A sportágat néhány éve törölni akarta az olimpiai szövetség a játékokról, mondván, hogy közvetíthetetlen. A legfőbb probléma azonban nem is ezzel van, hanem azzal, hogy akció nélküli a legtöbb meccs, a szabályrendszert olimpiánként változtatják, és a Magyarországot két olimpiai éremtől megfosztó bíráskodásról még nem is beszéltem. A birkózóversenyek zárónapjának apropóján felidéznénk a sportágban szerzett magyar érmeket. 

Tovább

Usain Bolt, az olimpiák legnagyobb legendája?

Ha minden igaz tegnap láttuk utoljára egyéni versenyszámban a 100 méteres és a 200 méteres síkfutás világcsúcstartóját, Usain Boltot. Az atlétika legnagyobb királya számára immáron csak egy 4x100 méteres síkfutás van hátra az olimpiából. Amennyiben a váltótársai nem fogják elejteni a botot, akkor a Jamaicaiak győzelmére óriási esély mutatkozik, sőt akár még egy világrekordot is láthat majd az Olimpiai Stadion közönsége.

Usain Bolt varázsa a természetességében rejlik. Az emberek szeretik az olyanfajta "szívembereket" mint, amilyen ő is. Tisztában van az eredményeivel, a helyzetek tétjével, és ő mégis szambázva, vigyorogva, mutogatva készül a futásokra, Ezekkel a gesztusokkal nem a többieket nézi le, hanem oldja a benne lévő feszültséget, és ezért lesz ő (majdnem legyőzhetetlen), és ezért görcsölik el a Gatlinok, Gayek, Blakek, Powellek az ilyen megmérettetéseket. (Hozzáteszem, hogy óriási klasszisokról beszélhetünk a többiek esetében is!) 

Bolt 2001-ben tűnt fel a nemzetközi atlétika csillagai között, miután megnyerte a Debrecenben rendezett középiskolai világbajnokságot 200 méteren. Ugyan részt vett az athéni olimpián, és hiába futott korosztályos csúcsot, a fináléba nem tudott bekerülni. Első nagy döntőjét 2005-ben futotta a világbajnokságon, ám sérülés miatt végül utolsó lett. (150-nél még ő volt a második.) 2007-ben a világbajnokságon már második lett 200 méteren.

Az év végén dobta a repertoárjából a 400-at, és 100 méteren kezdett el versenyezni. Ötödik versenyén megdöntötte Asafa Powell világrekordját, és az olimpiai arany legnagyobb esélyesévé lépett elő. Peking gyakorlatilag egy diadalmenet volt számára: 100 méteren az utolsó 20 méteren örömködve győzött világrekorddal, 200-on megdöntötte Michael Johnson rekordját, majd a váltót befutóemberként segítette győzelemhez és világcsúcshoz. 1 évvel később a berlini világbajnokságon világrekorddal (9.58) nyerte a 100 métert, majd 200-on egy tizeddel múlta felül korábbi idejét. (19.20) A váltóval ezúttal "csak" az arany jött össze neki. 

2010-ben és 2011-ben nem mutatott túl jó formát: Teguban a VB-n 100 méteren hibázott és kizárták, a 200 méteren pedig elmaradva a legjobbjától győzött. Miután nekiálltak fanyalogni a formáját illetően, világrekordot futott a váltóval. Londonban sokan azt hitték, hogy végre legyőzhetik, ám ő olimpiai csúccsal nyerte a két egyéni távot, és a váltóval is bajnok lett. 

Moszkvában és Pekingben is várták, hogy végre legyőzik, ám Gatlin mindkétszer elgörcsölve a 100-as döntőt csak gratulálhatott, 200-on verhetetlen riválisának, aki a váltó befutóembereként nyerte további aranyérmeit. Az olimpián mindkét távon magabiztosan nyert, nagy problémát jelentett azonban számára, hogy nem tudott világcsúcsot futni. Ugyan még nem jelentette be, hogy visszavonul a játékok után, ám sokan biztosra veszik, hogy vasárnap hajnalban látjuk utoljára az immáron nyolcszoros olimpiai bajnokot. Élvezzük ki minden pillanatot, amíg látjuk őt. 

A bajnok önéletrajzi könyvét megtalálja könyvtárunkban. 

Kalapácsvetés: Magyar versenyszám

1_15.jpg
Legsikeresebb atlétikai versenyszámunkban ma hajnalban osztják ki az érmeket. A mezőnyben ott van a címvédő Pars Krisztián is, aki magabiztosan jutott a döntőbe. A "Rooney" becenévre hallgató atléta ugyan nincsen rossz formában, ám sérülésekkel tarkított szezonja miatt inkább éremesélyesként, mintsem egyértelmű aranyesélyesként tekinthetünk rá. Jellemző a szakágra, hogy előre nem lehet következtetni az esélyekre, mindössze az aznapi forma dönti el a végeredményt. Utóbbi tételmondat ékes bizonyítéka, hogy a verhetetlennek hitt lengyel világbajnok, Pavel Fajdek nem lesz ott a fináléban. Nehéz megmondani, hogy kik viaskodhatnak az éremért Parson kívül, hiszen a lengyel Nowicki lehet, hogy túl fiatal a teher elviseléséhez, a junior világbajnok katari Elseify nem igazán villogott a selejtezőben, Nazarov a VB-n tudott először nevéhez méltón versenyezni, a dopping miatt korábban eltiltott Tyikhon formája pedig erősen kétséges. Mindenesetre óriási verseny elé nézünk.

Tovább
süti beállítások módosítása