Mint az köztudott, a két legemlékezetesebb olimpiai bojkott egymást követő két olimpián esett meg. 1980-ban többek között az Egyesült Államok, az NSZK, valamint Spanyolország is távol maradt a moszkvai játékokról, 4 évvel később válaszként a Szovjetunió, Magyarország, az NDK, valamint további egy tucat nemzet nem vett rész az ötkarikás játékokon. Az USA és a Szovjetunió is tiltotta a sportolóinak a játékokra való kiutazást, és helyette megrendezte a maga „mini olimpiáját”. Ezek voltak a „Liberty Bell Classic”, valamint a „Barátság játékok”. Utóbbi versenysorozat magyar aranyérmesei az olimpikonoknak járó életjáradékban részesülnek, ám ez nem módosíthat azon a tényen, hogy az akkori magyar vezetés merő szervilizmusból élete lehetőségétől fosztotta meg őket. (Ez igaz azokra az amerikai sportolókra is, akiket 4 évvel korábban börtönnel fenyegettek, ha ki mernek utazni Moszkvába, és ott függetlenként kívánnak utazni.)

Moszkvából való távolmaradása után az amerikaiak egy Liberty Bell Classic elnevezésű atlétikai versenyt rendeztek olimpia helyett. A két napos rendezvénynek Philadelphia adott otthont, abból a hangzatosan propagandisztikus célból is, hogy a szabad országok a szabadság városában mérhessék össze tudásukat. A rendezőországon kívül a játékokon még az NSZK, Franciaország, (a Moszkvába mégis elutazó) Olaszország, Kenya és Kína vett részt a nagyobb sportnemzetek közül. Ha összevetjük a "Liberty Bell Classic" eredményeit az olimpián született teljesítményekkel, két dologra jöhetünk rá: ez a verseny gyakorlatilag egy vicc volt az olimpiai atlétikai versenyekhez képest, hiszen az itt versenyző (általában másodrangú) atléták tizedekkel, másodpercekkel, méterekkel maradtak el a Moszkvában győzelmet arató sporttársaiktól. Az egyetlen kivétel, aki Philadelphiában jobb teljesítményre volt képes, mint a moszkvai győztes, ő pedig a 100 méteres gátfutást megnyerő Renaldo Niemiah.

A Connecticut-i Hartfordban az amerikaiak rendeztek egy meghívásos tornaversenyt is, ahol leginkább a kínai (ők 1952 és 1980 között nem indultak olimpián) és a japán tornászok versengését figyelhette a közönség. Az itteni felhozatal azért kicsit komolyabb volt, sok sporttörténész gondolja úgy, hogy az itt induló sportolók méltó kihívói lettek volna a Moszkvában brillírozó szovjet, magyar, kelet-német sporttársaiknak. 


4 évvel később a Keleti blokk egy jóval komolyabb és jóval nívósabb versenyt hozott tető alá. A „Barátság játékok” ugyan nem vetekedhetett egy olimpia színvonalával, mégis világszintűnek nevezhető mezőnyt delegálhattak a sporteseményre. A közel 2 hónapon át tartó seregszemle gerincét Moszkvában rendezték, de helyt adott néhány sportág megmérettetésének Budapest, Kelet-Berlin, Phenjan és Szófia. A „mini olimpián” 49 ország vett részt. A Keleti blokk képviselőin kívül érdekes módon Olaszország, Jugoszlávia, Románia (ez a két ország, mint ismeretes, Los Angelesbe is utazott a szovjet „kérés” ellenére), valamint Nagy Britannia is. További érdekesség, hogy az Egyesült Államokat is képviselte néhány sportoló!

Atlétikában a sprinttávok és a középtávú eredmények sem hoztak igazán kiemelkedő eredményeket a Los Angeles-i történésekhez képest. Nekünk magyaroknak azonban fontos lehet, hogy a 110 méteres gátfutást honfitársunk, a korábbi Európa-bajnok Bakos György nyerte! A női versenyek egy fokkal nívósabb mezőnyt vonultattak fel, itt olyan klasszisok nyertek aranyérmet, mint Marita Koch és Heike Daute (ismertebb nevén Drechsler). Az atlétikai versenyek egyetlen világrekordját az NDK-beli Irina Meszynszki érte el, diszkoszvetésben. 

A kosárlabdatornát mindkét nem esetében a Szovjetunió nyerte, mindkét csapatuk veretlenül zárt. Magyarország férfi és női csapata is 6.-ként zárt.


Az ökölvívás küzdelmeit a kubaiak dominálták, 12 aranyból 11 került abba az országba, amely az 1988-as olimpiát is bojkottálta. Az ökölvívótorna legnagyobb sztárja az ekkor már szupernehézsúlyú Teofilo Stevenson volt, aki 1972-es, 1976-os és 1980-as győzelme után a Barátság játékokat is megnyerte. A legenda visszaemlékezése szerint ezért még jobban is tisztelik, mint olimpiai győzelmeiért. Magyarország több érmet is szerzett ökölvívásban: Ezüstérmes lett Alvics Gyula, míg bronzérmet szerzett Váradi János (olimpiai bronzérmes), Bácskai Imre, Hranek Sándor és Füzesy Zoltán is. 

Kajak-kenuban a közvélemény aranyérmeket várt a magyaroktól, ehhez képest a Szovjetunió és az NDK gyűjtötte be az összes aranyat. (Többek között a legendás Birgit Fischer is győzni tudott.) A magyarok érmeit a férfiaknál a Kenu kettős (ezüstérem), valamint a Kajak négyes szerezte (szintén másodikként zártak). Érdekesség, hogy utóbbi hajóban két későbbi olimpiai bajnok Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila is helyet foglalt. A hölgyeknél az akkor még tinédzserkorú Kőbán Rita szerzett ezüstérmet egyesben, míg párosban és négyesben a harmadik helyen végző duettben és kvartettben foglalt helyet (azzal a Géczi Erikával, akivel 8 évvel később együtt nyertek olimpiát).

Kerékpárban a szovjetek és az NDK-beliek 3-3 aranyérmet szereztek. Egy magyar aranyérmet itt is fel lehetett jegyezni a lexikonok részére: Somogyi Miklós a férfi pontversenyben könyvelhetett el győzelmet. A két nemzet műugrásban begyűjtötte az összes érmet. A Vitorlázóküzdelmekben a Szovjetunió mellett Lengyelország, valamint a két Németország is elkönyvelhetett 1-1 aranyérmet.



A vívóversenyeknek a Budapest Sportcsarnok adott otthont. Házigazdaként a magyarok felvették a versenyt szovjet és német riválisaikkal, és 6 éremmel zártak. Aranyérmes lett a női tőrcsapatunk, a tőrvívó Stefanek Gertrúd, valamint a párbajtőrrel vívó Kolczonay Ernő is. A férfi tőrcsapat (soraiban a későbbi paralimpiai bajnokkal, Szekeres Pállal) ezüstérmes lett, csakúgy mint a Szöulban olimpiai bajnokságot nyerő gárdával megegyező összetételű férfi kardcsapat is.

Mivel a sportág nagyjai, Nagy Britannia és Pakisztán nem képviseltették magukat, így a gyeplabda küzdelmek mindkét nem esetében szovjet győzelmet hoztak.


Tornában a szovjetek dominálták a küzdelmeket, a magyarok két ezüstérmet szereztek Guczighy György révén. Magyar Zoltán utóda, és Borkai Zsolt elődje lólengésben és gyűrűn bizonyult a második legjobbnak. Érdekesség, hogy mindkét szeren holtversenyben végzett a szovjet Atemovval.
A ritmikus sportgimnasztika öt versenyszámában hat győztest avattak, és mindegyiküknek a bolgárt himnuszt húzhatták el a szófiai sportcsarnokban!

Kézilabdában a férfi és a női csapatunk is a 4. helyen zárt, az uraknál az NDK, a hölgyeknél a Szovjetunió végzett az első helyen. A férfitorna gólkirálya a magyar Kovács Péter lett.

Cselgáncsban a szovjetek hegemóniáját egy lengyel versenyzőn kívül Nagysolymosi Sándor törte meg, aki a könnyűsúly küzdelmei során diadalmaskodott. Rajta kívül még Molnár Lajos szerzett egy bronzérmet, ő félnehézsúlyban indult.

Az öttusa küzdelmeit Lengyelországban rendezték, és mindkét versenyszámban magyar aranyérem született. Azok után, hogy a későbbi olimpiai aranyérmes Fábián László óriási küzdelemben lett egyéni bajnok, a magyar csapat is aranyérmes lett. Fábiánon kívül még Buzgó József, Szombathelyi Tamás és Mizsér Attila (szintén olimpiai bajnok) volt a győzedelmeskedő csapat tagja.

Evezésben a Szovjetunión és az NDK-n kívül, még Bulgária produkált sikeresnek mondható szereplést. (Ők 9 érmet gyűjtöttek.) A sportág egyetlen bronzérmet tartogatott Magyarország számára, a női négypárevezős egység zárt a 3. helyen.

Vitorlázásban is az NDK valamint a Szovjetunió belügye volt az aranyérem, Magyarország viszont több érmet is szerzett ebben a sportágban is. A Detre testvérek (Szabolcs és Zsolt) megismételve moszkvai bravúrjukat ezúttal is harmadik helyen zárták a repülő hollandi versenyeket. Rajtuk kívül még a 470-es hajóosztályban induló Fundák György-Zalai Gábor páros, valamint a szörfös Keczery László állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

Sportlövészetben a szovjetek 18 érmet szereztek, 7-et a legfényesebb színű medáliából. Magyar szempontból kiemelkedik Kotroczó Lászóné légpisztolyosoknál aratott győzelme, valamint Flórián Éva és Bodnár Tibor bronzérmei.


Az úszás küzdelmeit is az összesen 76 érmet gyűjtő két sporthatalom dominálta, végül a szovjetek 3-al több aranyérmet nyertek. A verseny sztárjai Vlagyimir Szalnyikov és Kristen Otto voltak. Az úszóversenyek során 4 világrekordot is feljegyezhettek a rekordot könyvének. Magyarország két bronzéremmel gyarapította éremkollekcióját a hátúszó Vermes Albán, valamint a női 4x100-as gyorsváltó révén.

Az asztaliteniszversenyeket meglepő módon nem a kínaiak, hanem inkább az Észak Koreaiak dominálták. A Phenjanban rendezett versenyen még Japán szerzett egy aranyérmet.

Teniszben 4-ből 4 aranyérmet nyertek a szovjet amatőrök. Rózsavölgyi Éva egyéniben bronzérmet, majd párosban a szovjet Salnikovával kiegészülve ezüstérmet szerzett.

Röplabdában a szovjetek nyerték mindkét körmérkőzéses tornát, a magyar csapatok az ötödik helyen végeztek.

A férfi vízilabdatornán a Szovjetunió és Magyarország mérkőzhetett az aranyéremért, és a mieink 9:7-es vereséget szenvedtek.A magyar csapatban olyan klasszisok szerepeltek egyik utolsó tornájukon, mint Sudár Attila, Csapó Gábor, Faragó Tamás vagy éppen Horkai György.

A súlyemelő versenyek, melyek a szovjetek valamint a bolgárok dominanciáját hozták, 16 világrekordot hoztak. Magyarországról Oláh Béla és Szanyi Andor ezüstérmet, Messzi István és Kirali László pedig bronzérmet szerzett.


Birkózásban Gáspár Tamás szerezte az egyetlen magyar aranyat, ő a kötöttfogásúak 90 kilós súlycsoportjában diadalmaskodott. József bronzérmesként zárt a legnagyobb súlycsoportban, vagyis a 100 kiló fölöttiek között. Kötöttfogásban Növényi Norbert az olimpiai győzelme után ezúttal másodikként zárt, csakúgy mint a 48 kilós Vadász Csaba. A magyarok egy bronzérmet is szereztek, amely Komáromi Tibor nevéhez fűződik.

Az olimpiai bojkottról, valamint a Barátság játékokról a "Kettétört olimpia" című könyvben olvashat bővebben, amely megtalálható könyvtárunkban is.