Németh Imre viszonylag későn kezdett el atletizálni, hiszen már 20 éves is elmúlt, mikor először indult kalapácsvetésben. Az 1942-es évtől kezdve verhetetlennek számított kalapácsvetésben, 1955-ig tartó pályafutása során 12 magyar bajnoki címet szerzett. A kalapácsvetés világcsúcsát 4 teljes évig tartotta, Pályafutása csúcsát kétségtelenül az 1948-as olimpia jelentette. Londonban a megnyitóünnepségen ő vitte a magyar csapat zászlóját, majd a kalapácsvetés fináléjában fölényesen diadalmaskodott. A siker után képviselőként helyezkedett el, valamint edzőként sem szakadt el a sporttól. A helsinki olimpia előtt aztán váratlanul visszatért, és bronzérmet szerzett. Az aranyérmet Németh tanítványa, Csermák József szerezte meg.

Fia, Miklós is dobóatlétikával kezdett foglalkozni, apjával ellenben azonban ő gerelyhajító lett. Miklós 1962-ben lett profi, korosztályában a legnagyobb tehetségnek tartották. Hiába volt azonban a világ egyik legjobbja, a nagy versenyeken sohasem jött ki igazán neki a lépés. 1968-ban az olimpián megsérült, Münchenben pedig 7.-ként zárt. Az Európa bajnokságokon folyamatosan döntős volt, ám az 1966.-ban elért ötödik helyét nem tudta túlszárnyalni. Montrealba élete formájában érkezett, és az első sorozatban elért 94,58 méteres eredményével gyakorlatilag el  is döntötte a versenyt. Miklós 1983-ig sportolt versenyszerűen, a moszkvai olimpián 8. helyen zárt. 

A két olimpiai bajnokról a Magyar Olimpiai Lexikonban olvashat.