Olimpia a könyvtárban

Labdarúgás az olimpia ötkarika árnyékában

2016. augusztus 04. - Kálovics Tibor

aranycsapat.jpg
Az olimpiai játékok műsorán jelenleg három olyan nagyobb presztízsű sportág is szerepel, melynek sztárjai számára nem elsődleges szempont az olimpiai aranyérem megszerzése. Ezek a sportágak a tenisz, a kosárlabda, és a labdarúgás. A sportágak megítélésében azonban különbséget tapasztalhatunk: Minden idők legeredményesebb teniszezője Roger Federer presztízs kérdést csinált abból, hogy megnyerje az olimpiát legalább párosban, az NBA sztárjai számára pedig megtiszteltetés, hogy az amerikai kosárlabdacsapattal aranyérmet szerezzenek. A világfutball legnagyobb sztárjainak többsége azonban, a szabályok, valamint az amúgy is telített versenynaptár miatt nem is szerepel olimpián.


Ugyan a labdarúgás már az 1900-as játékokon is szerepelt a programban, a világ (későbbi) legnépszerűbb sportágának aranyérme csak az 1920-as években jelentett némi rangot egy ország számára. Hiába nyert azonban óriási fölénnyel Uruguay később világbajnokságot is nyerő csapata 1924-ben és 1928-ban is, a labdarúgás 1932-ben mégis kimaradt a programból. Az olimpiai futballtornák fénykorának az 1936 és 1956 közötti időszakot tekinthetjük. Ebben az időszakban a játékokra nevezett keretek erőssége vetélkedett a világbajnokságon szereplő csapatokkal. Olyan nagyszerű gárdák nyertek ekkor olimpiai bajnokságot, mint az AC Milan sztárjait felvonultató Svédország, a kétszeres világbajnokokkal kiálló Olaszország, a Lev Yashint a soraiban tudó Szovjetunió, és természetesen az 1952-ben a csúcsra érő magyar "Aranycsapat".

szucs_1968.jpg
Az olimpiai futballtornák csillaga a 60-as években kezdett el hanyatlani, nekünk magyaroknak viszont ez az időszak a legemlékezetesebb az olimpiai játékokról. A kor európai elitjéhez tartozó MTK-ra, FTC-re és Újpesti Dózsára épülő olimpiai csapataink, 1964-ben és 1968-ban aranyéremmel, 1972-ben ezüstéremmel, 1960-ban pedig bronzéremmel térhettek haza a játékokról. A mieinken kívül Lengyelország, Csehszlovákia, valamint az NDK is ekkoriban érte el nagyobb nemzetközi sikereit a futballtornán.

A 80-as évek elején aztán a NOB döntésének értelmében lecsökkentették a keretben helyet kapó 23 év fölötti játékosok számát, és ezzel együtt véglegesen az olimpiai futballtorna perifériára szorult népszerűségben. Hiába játszottak a játékokon olyan sztárjátékosok, mint Jürgen Klinsmann (1988), Ronaldo (1996), Samuel Eto'o (2000), Ronaldinho (2000,2008), Carlos Tevez (2004), Cristiano Ronaldo (2004), Lionel Messi (2008) és Neymar (2012) a labdarúgótornák nem tudnak olyan tömegeket megmozgatni, mint egy aktuális EB, vagy világbajnokság.

uswnt_celebrates.jpg
1996-ban szerepelt a hölgyek labdarúgótornája az olimpiai programban, és a férfiakkal ellentétben itt a nemzetek a legjobb csapataikkal állnak ki a megmérettetésre. Az eddigi 5 olimpiából, négyszer is az Egyesült Államok válogatottja nyerte az aranyérmet, egyedül Norvégia tudta legyőzni a Team USA-t még a 2000-es fináléban.
A hölgyeknél az idei tornán Németországot és  Franciaországot tartják az amerikaiak kihívójának. A torna nívóját csökkenti, hogy a világbajnoki ezüstérmes Japán nem jutott ki, a bronzérmes Anglia pedig nem kapott engedélyt, hogy Nagy Britannia színeit képviselje.


12383154-nagy.jpg
Az olimpiai labdarúgótornák történelméről, bővebben Nagy Zoltán könyvében olvashat, amely megtalálható a könyvtárunkban is.


A Riói játékok -1. napján a férfi labdarúgótorna mérkőzéseit rendezik. A programból kiemelnénk a házigazda és Dél Afrika mérkőzését (21:00), de érdekesnek ígérkezik a címvédő Mexikó találkozója Németország ellen (22:00), valamint az U21-es Európa bajnok Svédország, Kolumbia elleni összecsapása is parázs csatát tartogat (0:00, csakúgy,mint a portugál-argentin rangadó (21:00)

A bejegyzés trackback címe:

https://halisolimpia.blog.hu/api/trackback/id/tr998945246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KardosF 2016.08.05. 13:08:14

A 80-as évektől, a világbajnokságok, európa bajnokságok, Copa Amerika csatározások miatt, a FIFA kérésére döntött úgy a NOB, hogy az utánpótláskorúak világbajnoksága legyen az Olimpia és csak három 23 évnél idősebb szerepeljen. Így az Olimpia az utánpótlás világbajnokságok és felnőtt tornák közé ékelődött, a fiatal tehetségek seregszemléjévé vált.

KardosF 2016.08.05. 13:08:16

(kommentem folytatása) A változást 1992-től vezette be a MOB. Így az U17-es, U20-as VB, az olimpia, mint U23-as torna és a világbajnokság jelenti a nagy FIFA labdarúgó tornák rendszerét.

Hefe 2016.08.06. 00:45:37

az olimpian eredetileg amatorok indulhattak csak. Nyilvan mindenki ismeri Jim Thorpe esetet.
A keleti blokkban, igy nalunk is minden jatekos amator volt papiron, igy nem veletlen, hogy a 90-es evekig szinte csak a keleti blokk nyert. Igy lehet nekunk 3 olimpiai aranyunk, es nulla EB vagy VB arany.
OK, az Aranycsapat majdnem meg tudta nyerni a "nagy" VB-t is.
süti beállítások módosítása