Olimpia a könyvtárban

Kosárlabda: Előre oda lehet adni az aranyat?

2016. augusztus 17. - Kálovics Tibor

1_11.jpg
Az NBA sztárok megjelenése, vagyis 1992 óta talán az olimpia legnagyobb presztízzsel bíró küzdelemsorozata a férfiak kosárlabdatornája. Mikor a sportág professzionálissá vált a NOB égisze alatt, a szakértők azt tippelték, hogy a következő évszázad során nem fogják sohasem legyőzni az amerikai válogatottat. A jóslatról már tudjuk, hogy nem vált be, és a többi ország is szépen felzárkózott sztárjaival az amerikaiak mögé. Rióban az amerikaiakat kétszer is megszorongatták, ettől függetlenül azonban még mindig a Team USA a torna egyértelmű esélyese. Az amerikai csapat dolgát könnyíti, hogy Szerbia és Horvátország, valamint Franciaország és Spanyolország is egymással küzd a mai negyeddöntőkben, így két potenciális riválisuk már ma lemondhat az éremről. A címvédő majd Argentínával, meccsel, míg Litvánia számára Ausztrália legyőzésén keresztül vezethet az út a legjobb négybe. Az egyenes kieséses szakasz kezdetének apropóján áttekintenénk az olimpiai kosárlabdatornák eddigi történetét. 


2_8.jpg
Két érára bonthatjuk az NBA sztárok előtti periódust: Az első éra az amerikaiak veretlenségét, a másik a Szovjetunió kosárparketten történő „hatalomátvételét” jelenti.  A kosárlabda 1936-ban szerepelt először az olimpiai játékokon, és érdekesség, hogy ekkor még nyílt térben, füvön rendezték a találkozókat. Az első érmeket az amerikaiak mellett Kanada és Mexikó szerezte meg. 12 évvel később, Londonban az amerikaiak győzelmének meggátolásához legközelebb Franciaország és Brazília járt, de nem jártak sikerrel. A Szovjetunió 1952-ben szerezte első érmét, egy ezüstöt, ám 1964-ig valamennyi döntőjét elveszítette a főként moszkvai csapatokra épülő gárda. 1968-ban Jugoszlávia is csatlakozott a szűk elithez, ám ők is a döntőben véreztek el.
Az amerikaiak veretlensége végül 1972-ben szakadt meg egy botrányos döntőben, amelyben a Szovjetunió vitatható körülmények között, egy utolsó másodperces kosárral győzött. Az amerikai játékosok nem voltak hajlandóak átvenni az ezüstérmet, és a mai napig olimpiai bajnoknak tekintik magukat. A botrányos fináléról bővebben is olvashat blogunkon.
3_5.jpg
Montrealban a legendás mérkőzés visszavágója elmaradt, ám a szovjeteket legyőző jugoszlávok nem bírtak a trónt visszahódító amerikaiakkal. Az amerikaiak távolmaradása után az egész Szovjetunió várta az aranyérmet a világelitbe tartozó csapatától, ám Moszkvában csak ismét bronzérmesek lettek a hazaiak. Az aranyéremről végül a Jugoszlávia-Olaszország mérkőzés döntött, ahol a „pflávik” érvényesíteni tudták a papírformát. Los Angelesben a szovjetek maradtak távol, ám a címvédésre ezúttal sem volt túl sok sansz. A házigazda amerikaiak nagyszerű játékkal meneteltek végig a győzelemig. Ebben az évben tört be az elitbe Spanyolország, és szerzett egy nagyszerű ezüstérmet. Érdekesség, hogy az amerikai csapatban már ekkor is szerepelt Michael Jordan. Sokak szerint minden idők egyik leggyengébb amerikai csapata képviselte az USA-t. (A bronzérem így is összejött nekik.)

1_13.jpg

A nemzetközi kosárlabda szövetség 1989-ben hozta meg azt a döntését, amely végérvényesen megváltoztatta a sportágat. Ekkor ugyanis jóváhagyásra került az az indítvány, amely arról döntött, hogy részt vehessenek-e profi játékosok az olimpián. Az eredmény szakmai berkekben nemtetszést, a közönség részéről viszont óriási érdeklődést váltott ki. Minden idők legjobb kosárcsapata állt össze a barcelonai olimpiára, az amerikai válogatott keretében. A Michael Jordan, Larry Bird, Magic Johnson David Robinson, Karl Malone, és Charles Barkley nevével fémjelzett csapat örök emlékként éghetett be minden sportrajongó emlékébe. Az amerikai csapat pedig óriási fölénnyel verte valamennyi ellenfelét, köztük a döntős Horvátországot is.
2_9.jpg
4 és 8 évvel később ugyan már nem volt ennyi nagy formátumú klasszis a csapatban, ám az amerikaiak fölénye vitathatalannak bizonyult. Atlantában Sahquille O ' Neil, Gary Payton és Scottie Pippen ejtette ámulatba a közönséget. A döntőben a hazaiak nem hagytak esélyt a világbajnokságokon általában remeklő Jugoszláviának. Sydneyben Tim Hardaway, Jason Kidd, valamint Vince Carter és Kevin Garnett voltak a csapat húzónevei, a döntőben pedig Franciaország volt kénytelen meghajolni a nagyobb tudás előtt.
A Team USA azonban 12 év alatt Dream Temből Nightmare Teammé változott, és három vereségével végül csak (ezt az ő színtjükön mondhatjuk) bronzérmet szerzett. A döntőt végül Argentína és Olaszország vívta, és a Dél-Amerikaiak nyerték az aranyat. Az elmúlt két olimpián Spanyolország méltó kihívója volt az amerikai csapatnak, ám mindkétszer LeBron James, Kobe Bryant és társaik nyakába akaszthatták az aranyérmet.


A Dream Team győzelméről ebben a könyvben olvashat. Az NBA képes enciklopédiája című kiadvány megtalálható könyvtárunkban. 

A bejegyzés trackback címe:

https://halisolimpia.blog.hu/api/trackback/id/tr3110421648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása