Olimpia a könyvtárban

Michael Phelps legnagyobb győzelme

2016. augusztus 16. - Kálovics Tibor



Lehetséges, hogy nem mindig viselkedik bajnokhoz méltóan, lehet kritizálni az életmódját (Nem veti meg a könnyű drogokat és az alkoholt sem.), sőt még dopping vádakkal is illethetik. (Amiket persze senki sem bizonyított), de aki nem látja, hogy Michael Phelps egyike minden idők legnagyobb formátumú sportolóinak, az valószínűleg vak a sporthoz. Lehetséges, hogy Phelps eredményei mögött ott van egy bizonyos plusz összetevő, valamint a genetikája is meglehetősen speciális (Kétszer akkora tüdeje van, mint egy normál embernek.), ám kétségtelen, hogy a 28 olimpiai érem mögött 30 év munkája, és több ezer óra edzés áll. 



A sporttörténészek egyszer majd úgy fognak hivatkozni az "úszó UFO-ra" mint a verhetetlen bajnokra, aki gyakorlatilag minden versenyszámát simán tudta nyerni, és nem volt ember aki legyőzte. Aki viszont látta az úszófenomént versenyezni, az azzal is tisztába lehet, hogy ez nem igaz. Athénban, Phelps két versenyszámban is kikapott, 100 pillangón pedig óriási hajrával győzte le Ian Crockert. (Aki egyébként a legjobb barátja.) Az is tény, hogy egy váltóaranyat úgy nyert meg, hogy a döntőben nem úszott, valamint, hogy a 2008-as gyorsváltóban aratott győzelem is a franciák leblokkolásának volt köszönhető.

23 győzelme közül azonban egy mindeképen kiemelkedik. 2008-ban a 100 méteres pillangóúszás során állította be Mark Spitz rekordját, vagyis ekkor szerezte meg hetedik aranyérmét egyetlen olimpia során. A versenyszám topfavoritjaként nem kezdett túl erősen, és a féltávnál még csak 4. helyen haladt. 90 méternél már másodikként hajrázott, azonban úgy tűnt, hogy a szerbek nemzeti hősét Milorat Cavicsot nem tudja lehajrázni. (Belgrádban ünneppel fogadták az olimpia után az érmet szerző sportolót.) Cavic még 99,9 méternél is előrébb volt, és az egész világ hitt abban, hogy Phelpset legyőzték. A benyúlás után azonban mást láttunk, Phelps előbb éríntette a falat, és 1 századnyi különbséggel diadalmaskodott. Ez volt az a pillant, amikor megbizonyosodhattunk arról, hogy Michael Phelps is csak egy ember, akinek küzdenie kell a győzelemért.

Az úszózseni életrajzi könyvét megtalálja köynvtárunkban.



A bejegyzés trackback címe:

https://halisolimpia.blog.hu/api/trackback/id/tr7010414842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása