A magyar sport évkönyve sorozat 1960-2012

2016. augusztus 03. - Kálovics Tibor

Ugyan a most említésre kerülő kötetek, nem csaj az olimpiával foglalkoznak, ám két okból mégis ajánlanánk őket. Egyfelől, mert Európában is ritka, hogy egy (sport)könyvsorozat több, mint félévszázadig folyamatosan megjelenjen, valamint részletességük miatt páratlan kincsnek számítanak a könyvgyűjtők körében. (A junior bajnokságoktól kezdve az Európa bajnokságokig minden eredményt megtalál az érdeklődő. A sorozat az első köteteiben még "csak" egy eredménytáblázatot tartalmazott az aktuális Olimpiai játékokról, majd a 70-es évek elejétől már rövid beszámolókat is lehetett olvasni az egyes versenynapokról.

1991-ben változott meg a kötetek struktúrája, innentől kezdve az eredmények közlése mellett a kötetek immáron kiemelten foglalkoztak a legnagyobb sporteseményekkel, így értelemszerűen az olimpiával is. Az ötkarikás játékok eseményeiről immáron hosszabb terjedelmű beszámolókat lehetett olvasni, a szerzők nem csak a magyar sportolókra fókuszáltak, valamint az ötkarikás játékok ettől kezdve külön fejezetet is kaptak az évkönyvekben.

Könyvtárunkban az 1959 óta megjelent valamennyi kötetet megtalálhatják!

1994-2012


A bejegyzés trackback címe:

https://halisolimpia.blog.hu/api/trackback/id/tr458931758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.