Olimpia a könyvtárban

Öttusa: Mindig van sansz a magyar éremre

2016. augusztus 18. - Kálovics Tibor

1_14.jpg
A mai napon a rangsoroló selejtezőkkel megkezdődnek az öttusa küzdelmei. A korábbi olimpiákhoz képest ezúttal is reális magyar éremesélyekről beszélhetünk.A világbajnok Marosi Ádámnak minden esélye megvan, hogy a londoni olimpiához hasonlóan ezúttal is érmet szerezzen. A hölgyeknél Földházi Zsófia az egyik legnagyobb esélyesnek számít, ám Kovács Sarolta éremszerzése sem lenne meglepetés. Ha az éremtáblázatba beleszámítjuk az olimpia programjáról azóta már törtölt csapatversenyt, akkor az olimpiák történelmének legtöbb öttusa érmét Svédország szerezte. A sportág 1912 óta szerepel a versenyben, a hölgyek versenyét 2000-ben rendezték először olimpiai keretek között, míg a férfiak csapatversenyét 1992-ben törölték. Érdekesség, hogy az öttusa küzdelmeit 1992-ig 4-5 napon keresztül rendezték meg az olimpián, míg 1996-ban egyetlen nap alatt bonyolítják le a versenyt. 

Tovább

Egerszegi Krisztina Európa történelmének legnagyobb úszója

Tegnap múlt 42 éves hazánk történelmének legnagyobb sportolónője az ötszörös olimpiai bajnok, világ legjobb sportolója szavazáson másodikként záró egykori úszófenomén Egerszegi Krisztina. "Krisztina Királynő" 22 évesen véget érő pályafutása során nemcsak nemzeti hőssé vállt hazánkban de gyakorlatilag véghezvitt egy páratlan életművet is. A tegnapi jeles nap alkalmából áttekintenénk kivételes életpályáját. 

Már 13 évesen debütált a felnőtt mezőnyben, és az Európa-bajnokságon 4. és 5. hellyel hívta fel magára a figyelmet. A kiváló eredmények, valamint az olimpián elért második helye ellenére is bombameglepetésként tartották számon hogy Szöulban megnyerte a 200 méteres hátúszást. 1989-ben csalódásként élte meg, hogy két három ezüstérmet szerzett az Eb-n (A junior EB címek semmit sem jelenthettek már ekkor számára.) 1 évvel később azonban már ő volt a világbajnok mindkét hátúszó számban. 

Az 1991 és 1993 közötti időszakát nyugodtan tekinthetjük a csúcsidőszaknak is a pályafutásában. A világbajnokság után az EB-n is tarolt. 200 méter háton kozmikus világrekordot úszott, amelyet 17 évig nem döntöttek meg, 100 háton simán győzött valamint immáron 400 vegyesen sem talált legyőzőre. Barcelonában az olimpia legeredményesebb női sportolója lett hiszen az említett három versenyszámban az olimpiát is megnyerte. (A két hátúszószámban olimpiai rekordot úszott.) A sheffieldi EB-n felvette a repertoárjába a 200 méteres pillangóúszást is és így négy aranyéremmel térhetett haza a kontinensviadalról. 

Az 1994-es római világbajnokság úgy vonult be a sporttörténelembe, mint a VB, ahol a kínai úszók (állami doppingolás hatására) taroltak valamint az egyetlen törés Egerszegi Krisztina pályafutásában. 200 háton ezüstérmes lett egy feltűnő majd letűnő kínai mögött. 100 háton ötödikként zárt, és ezen a távon utoljára is versenyzett nemzetközi mezőnyben. Elgondolkodott a visszavonuláson, ám meggyőzte magát hogy méltatlan lenne hozzá egy második hellyel való visszavonulás.

A bécsi Európa-bajnokságon megnyerte a 200 hát és a 400 vegyes aranyérmét is valamint egyetlen váltóérmét is megszerezte a vegyes váltóval. Atlantában 400 vegyesen bronzérmes lett a 200 hátat viszont egy olyan idővel nyerte meg, amelynél addig csak ő úszott jobbat. Az olimpia után betartván ígéretét visszavonult. 

Szegő András Magánbeszélgetések című könyvében egy hosszabb interjút olvashatnak a bajnokkal. A kötetet megtalálják könyvtárunkban is. 

 




Kosárlabda: Előre oda lehet adni az aranyat?

1_11.jpg
Az NBA sztárok megjelenése, vagyis 1992 óta talán az olimpia legnagyobb presztízzsel bíró küzdelemsorozata a férfiak kosárlabdatornája. Mikor a sportág professzionálissá vált a NOB égisze alatt, a szakértők azt tippelték, hogy a következő évszázad során nem fogják sohasem legyőzni az amerikai válogatottat. A jóslatról már tudjuk, hogy nem vált be, és a többi ország is szépen felzárkózott sztárjaival az amerikaiak mögé. Rióban az amerikaiakat kétszer is megszorongatták, ettől függetlenül azonban még mindig a Team USA a torna egyértelmű esélyese. Az amerikai csapat dolgát könnyíti, hogy Szerbia és Horvátország, valamint Franciaország és Spanyolország is egymással küzd a mai negyeddöntőkben, így két potenciális riválisuk már ma lemondhat az éremről. A címvédő majd Argentínával, meccsel, míg Litvánia számára Ausztrália legyőzésén keresztül vezethet az út a legjobb négybe. Az egyenes kieséses szakasz kezdetének apropóján áttekintenénk az olimpiai kosárlabdatornák eddigi történetét. 

Tovább

Michael Phelps legnagyobb győzelme



Lehetséges, hogy nem mindig viselkedik bajnokhoz méltóan, lehet kritizálni az életmódját (Nem veti meg a könnyű drogokat és az alkoholt sem.), sőt még dopping vádakkal is illethetik. (Amiket persze senki sem bizonyított), de aki nem látja, hogy Michael Phelps egyike minden idők legnagyobb formátumú sportolóinak, az valószínűleg vak a sporthoz. Lehetséges, hogy Phelps eredményei mögött ott van egy bizonyos plusz összetevő, valamint a genetikája is meglehetősen speciális (Kétszer akkora tüdeje van, mint egy normál embernek.), ám kétségtelen, hogy a 28 olimpiai érem mögött 30 év munkája, és több ezer óra edzés áll. 

Tovább

Kajak-kenu: Magyarország nemzeti sportja

1_10.jpg
A mai napon a számunkra legtöbb sikert hozó sportágban is elkezdődnek a döntők. Ugyan a tegnap rendezett előfutamok nem alakultak a legjobban a magyar versenyzők számára, ám a sportág még így is hozhatja az elmúlt játékokon látott éremesőt. A ma vízre szálló Kozák Danuta-Szabó Gabriella kajak kettős aranyesélyesként tartható számon, Kozáknak egyéniben is lehetősége van megvédeni a címét, valamint a női kajak négyes újabb olimpiai aranyérme sem okozna meglepetést. A férfiaknál a Tótka Sándor-Molnár Péter kajak kettős nevezhető leginkább éremesélyesnek, de a kenupáros Vasbányai Henrik-Mikre Róbert duó is szép eredménnyel távozhat Rióból. 

2_7.jpg

Tovább

Tarics Sándor, a 100 éves bajnok

80 éve ezen a napon nyerte második olimpiai bajnoki címét a magyar férfi vízilabda válogatott. A sikerben jelentős része volt Tarics Sándornak, akit később úgy emlegettek, mint a legidősebb magyar olimpiai bajnok. 

Tarics 1913-ban született Budapesten, és 16 éves korában kezdett el vízilabdázni. 1933-ig az Óbudai Egyetem csapatában játszott, majd a Magyar Atlétikai Klubba szerződött, ahonnét 1945-ben vonult vissza. A válogatottban az 1932-es olimpia után mutatkozott be, és egy évvel később már alapembere volt az Univeriade győztes gárdának. Második Universiade győzelme után a berlini olimpián is bekerült a keretbe, és több góllal is hozzájárult a magyar csapat veretlenül kivívott győzelméhez. 1940-ig játszott a válogatottban.

A háború után az Egyesült Államokba emigrált, ahol építészmérnöki diplomát szerzett. Az USA-ban jelentős találmányaként tartják számon a földrengéstől védő berendezések megalkotását.

Még 90 éves kora után is sportos életet élt, bevallása szerint ennek is köszönheti hosszú életét. 2016 májusában hunyt el, 103 évesen.

Életrajzi könyvét megtalálja könyvtárunkban.

Nem hivatalos olimpiai játékok, 1906

Olimpiai évnek tekintünk minden olyan évet, amelyben az ötkarikás játékok megrendezésre kerülnek. 1992-ig minden negyedik, 1994-től pedig immáron minden második évet "olimpiai évnek" tekinthetünk. A sportrajongók körében azonban feledésbe merült, hogy 1906-ban is rendeztek egy olimpiai játékokat. Az első athéni játékok nem várt sikert hoztak, és miután a világjátékokkal egybekötött sportesemények sem rombolták a játékok nimbuszát, az Olimpiai Bizottság döntésre szánta el magát. Azért, hogy fenntartsák az olimpiai eszmét a nemzetek között, az athéni olimpia minden tizedik évfordulójában tartanak egy időközi olimpiai játékokat.
1_9.jpg
A megmérettetésen a legnagyobb sportnemzetek közül képviseltette magát az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia és Magyarország is. A játékok során 78 versenyszámban hirdettek bajnokot. A program legnagyobb részét az atlétikai versenyek tették ki, de olyan ma már unikumnak számító versenyszámokban is avattak bajnokot, mint a kötélhúzás, a helyből magasugrás, a tandemkerékpározás, vagy a kötélmászás. A két hetes seregszemle során a legtöbb érmet Franciaország szerezte (15 aranyérmet), megelőzvén az Egyesült Államokat és Görögországot. 
2_6.jpg
A játékok legnagyobb egyénisége az amerikai atléta Ray Evry volt. A sportoló története igazán inspiráló lehet számunkra, hiszen gyermekbénulása miatt mindössze 20 éves korára tanult meg járni. (27 évesen már olimpiai bajnok volt.) Pályafutása során nyolcszor nyert olimpiai bajnokságot, és Athénban is két aranyérmet akasztottak a nyakába (helyből magasugrás, helyből távolugrás). A játékok további nagy egyéniségének számított az amerikai Paul Pilgrim aki megnyerte a 400 és a 800 méteres síkfutást is. (Ezt a bravúrt csak 70 évvel később tudták véghezvinni.) 
3_3.jpg
Magyarország 35 fős csapattal képviseltette magát, ez a létszám az addigi legmagasabb volt az olimpiák történelmében. A magyar küldöttség 10 érmet szerzett a játékokon, 2 arany, 5 ezüst és 3 bronz eloszlásban. 
Aranyérmes lett Sztanics György 3 kilométeres gyaloglásban, valamint a Hajós Henrik-Halmay Zoltán-Kiss Gáza-Ónódy József összetételű 4x250 méteres gyorsúszóváltó is. 
Dávid Mihály súlylökésben, Gönczy Lajos magasugrásban, Mudin István ötpróbában, Halmay Zoltán 100 méters gyorsúszásban, Erődi Béla pedig függeszkedésben szerzett ezüstérmet. Bronzérmet a mieink közül Mudin István (antik stílusú diszkoszvetés), a kardvívó Tóth Péter és a birkózó Holubán Ferenc érdemelt ki. 

Az sporttörténészek szerint az időközi olimpiai játékok ötletében lett volna potenciál, ám Coubertien báró halálával, valamint a világháború kitörésével ez az álom semmivé vált. A sporttörténészek vitatkoznak, hogy olimpiai bajnoknak számítanak-e az itt aranyérmes sportolók, Magyarországon több kötet is hivatalos olimpiai bajnokként említi a győzelmet arató sportolókat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem hivatalos játékokként tartja számon az eseményt. 

Az 1906-os játékok eredménysorát az Olimpiai almanach című kötetben találja, amely megtalálható könyvtárunkban.

 

Az olimpia fénypontja: Férfi 100 méteres síkfutás

0.jpg
Az atlétikai versenyszámok, sőt az egész olimpiai kiemelkedő pillanata, mikor a világ leggyorsabb emberei mérik össze sebességüket. Ez a 10 másodperc az egy adott ötkarikás játékokról, amely örökké beleéghet a sportrajongók tudatába. Az idei évben valószínűleg a képen látható urak, vagyis a 2004-es bajnok Gatlin, a kétszeres címvédő Bolt, valamint a londoni ezüstérmes Blake küzdelmét láthatjuk a győzelemért. Az említett topfavoritokon kívül talán a francia Vicaut, a fedett pályán világbajnok Brommel és extrém esetben a kínai VB érmes Xie lehet harcban az éremért.

Tovább

Tenisz: Az olimpiai aranyérem lassan a Grands Slam győzelemmel vetekszik

1_7.jpg
A mai illetve a holnapi napon eldől, hogy melyik teniszező nyakába akasztják az olimpiai aranyérmet. A hölgyeknél egyértelműen a német Angelique Kerber a finálé esélyese a Puerto Rico-i Mónica Puiggal szemben. A férfiaknál még az elődöntőknél tartunk, és gyakorlatilag minden résztvevővel esélyesként számolhatunk. Rafael Nadal Peking után igyekszik megvédeni a címét, ráadásul a spanyol már megnyerte a párost is az idei játékokon. Andy Murray címvédőként vághat neki az elődöntőnek, Juan Martin Del Potro pedig úgy, mint aki legyőzte a legnagyobb esélyest, Novak Djokovic személyében. A japán Nishikorit sem szabad lebecsülni, minden idők legjobb ázsiai játékosa ugyanis az elmúlt években a világelitbe került.

Tovább
süti beállítások módosítása