Olimpia a könyvtárban

Az olimpia legemlékezetesebb pillanatai (1. rész)

2016. augusztus 22. - Kálovics Tibor

Ma hajnalban kialudt a láng, és ideje számot vetnünk a látottakról. A mögöttünk hagyott két hét 306 versenyszáma rendkívüli intenzív élményekben részesítette sportrajongók tömegeit. Nehéz egy listát összeállítani ebből a kínálatból, hogy ne maradjon ki egyetlen olyan pillanat sem, amely egy életre belénk ivódott. (Valószínűleg nekünk sem sikerül.) Szubjektív listánkban a mögöttünk hagyott ötkarikás játékok emlékezetesebb nemzetközi eredményeit idéznénk fel. A holnapi nap során az emlékezetes magyar pillanatok felidézése következik. 


10. Michael Phelps visszatérése 
1_18.jpg
Minden idők legeredményesebb olimpikonját 4 évvel ezelőtt leírták, mondván, eljárt felette az idő. A Baltimore-i csodaúszó azonban visszatért, és sikeresebb olimpiát zárhatott, mint Londonban. Athén, Peking és London után ismét ő lett a játékok legeredményesebb sportolója. Elévülhetetlen érdemei voltak az amerikaiak három váltógyőzelmében, 200 vegyesen esélyt nem hagyott a többieknek, 200 pillangón pedig visszaszerezte a trónját Chad Le Clostól. Ami miatt egy kicsit szomorkodhat, az annyi, hogy eddigi legsikeresebb számában, a 100 pillangón ezúttal veszített. Az úszóversenyek zárása után bejelentette immáron végleges visszatérését, amelyhez tartani kívánja magát. 

9. Usain Bolt és a „tripla tripla”
2_14.jpg
A jamaicai olimpikon idén harmadszor is végrehajtott egy olyan tettet, amely előtte 3 sprinternek sikerült, vagyis hogy három aranyérmet nyert egy olimpián. Bár Bolt idén nem futott sem olimpiai rekordot, sem pedig világcsúcsot, olimpiai szereplése nem hagyott semmi kívánnivalót maga után. Gyakorlatilag leiskolázta Gatlint 100 méteren, kedvenc távját, a 200-at simán nyerte, a váltót pedig befutóemberként segítette olimpiai aranyéremhez. Tervei szerint jövőre vonul majd vissza, teszi mindezt úgy, hogy egyetlen kiugrást leszámítva valamennyi nagy versenyét nyerte 2008 óta. 


8. Legyőzte a rákot; legyőzte a világot. 
3.jpeg
A vitorlázóknál új hajóosztálynak számított a Nacra 17-es kategória. Nem tudhatjuk, hogy a kategória meddig lesz az olimpiák programján, annyi azonban bizonyos, hogy az egyik legemlékezetesebb kategóriagyőzelmet láthattuk Rióban. A duó férfitagja Santiago Langenál tavaly tüdőrákot diagnosztizálták, és el kellett távolítani a fél tüdejét. A sportember nem adta fel a küzdelmet, és gyakorlatilag elkezdett edzeni a visszatérésére. Rióban aztán társával, Caranza Sarolival együtt legyőzhetetlennek bizonyult. 

 7. Az amerikai kosárlabdacsapat döntőbeli teljesítménye
4_7.jpg
Az idei Team USA messze volt, nemhogy a Barcelonában, de még a Pekingben is látott elődöktől. A csoportmeccsek során az amerikaiak, ha nem is bukdácsoltak, de sorra játszották a szorosabb mérkőzéseket. A spanyolok elleni elődöntőben is jobb teljesítményt várt tőlük a világ, és ott is csak nehezen sikerült győzniük. Sokan arra számíthattunk, hogy majd Szerbia megtréfálja a címvédőt, ám tegnap este egy valóságos kosárparádét kaptunk. A 96:66-os győzelem során a „játék tanítómesterei” nem hagytak kétséget a sikerük jogosságának. A fináléban Kevin Durant 30 pontig jutott. 

6. Szerbia majdnem kiesett, ám felért a csúcsra
5_6.jpg
A szerb csapat finoman szólva is botrányosan kezdte az olimpiai játékokat. A mieink elleni utolsó másodpercben kivívott döntetlen még belefér, de Görögország ellen sem sikerült győznie Filipovicséknak, a Brazília elleni zakóra pedig szégyenként hivatkoztak a szerb újságok. Az ausztrálok és a japánok ellen nehezen kivívott győzelmek után nem gondolt senki arra, hogy a szerbek direkt kerültek egy könnyebb ágra, pedig erről volt szó. Spanyolország ellen simán nyertek, az olaszok ellen pedig három negyednyi álompólózással vívták ki a döntőt. Horvátországot hiába tekinthettük esélyesebbnek az előzmények ismeretében, a címvédő hiába számított esélyesebbnek, csak asszisztálni tudott a szerbek csúcsra éréséhez. 

5. Katie Ledecky, az amerikai Hosszú Katinka 
6_7.jpg
A még mindig csak 19 éves úszónő hasonló módon dominálta az úszóversenyeket, mint a magyar Iron Lady. Kapás Boglárka ellenfele verhetetlennek bizonyult 200, 400, és 800 méteren is gyorsúszók között, valamint tagja volt az USA 4x200-as gyorsváltójának is. (4x100-on ezüstérmes lett.) Teljesítményének értékét növeli, hogy a két hosszabb gyorsúszószámban óriási világrekordot úszott. Hogy Ledecky mekkora sztár Amerikában, jól jellemzi, hogy Michael Phelps kért tőle autogramot az egyik győzelme után.

4. A Fidzsi-szigetek első aranyérme 
7_5.jpg
Már a megnyitóünnepségen is arról beszéltek a kommentátorok, hogy az olimpia naptárjába visszatérő hetes rögbi legnagyobb esélyese egy olyan ország, amely még nem is nyert soha olimpiai érmet. A Fidzsi játékosok a játékok folyamán végig érvényesíteni tudták a papírformát, egyedül talán az Új-Zéland elleni elődöntő (12:7) volt kivétel. A döntőben aztán gyakorlatilag tönkreverték Nagy-Britanniát, és 43:7-es győzelmükkel a világ legjobbjának bizonyultak. 

3. Mo Farah, esés után győzött 10 000 méteren. 
8_1.jpg
A britek nemzeti hőse olyan tetteket vitt véghez, amik csak Lasse Virennek sikerültek. A finnek legendája 1972-ben és 1976-ban is legyőzhetetlennek bizonyult, 5000 és 10 000 méteren is. Münchenben úgy győzött, hogy 10 kilométeren elesett a verseny közepén. Farah mindkét távon megvédte a címét, olyan hajrával, amire csak ő képes. 10 000-es győzelmének fényét emeli, hogy nagy elődjéhez hasonlóan ő is egy esést követően bizonyult a világ legjobbjának. 

2. Van Niekerk felülmúlja Michael Johnsont
9_1.jpg
Férfi 400 méteres síkfutásban szinte mindenki a londoni (Kirani James) és a pekingi (LeShawn Merrit) párharcát várta, és a két bajnok végül nagyot is küzdve állhatott fel az olimpiai dobogóra. A dél-afrikai világbajnokot egy éremre tartották esélyesnek, tekintve, hogy az egyik szélső pályán volt kénytelen futni. Körülbelül 300 méternél azonban látszott, hogy Van Niekerk jelentős előnnyel vezet, és végül döbbenetesen nagy idővel győzött. Futásával átadta a múltnak Michael Johnson kozmikusnak számító, 1999 óta érvényben lévő világrekordját. Sokak szerint ő lesz majd az első futó, aki áttöri a 43 másodperces álomhatárt. 

1. Almaz Ayana korszakos világcsúcsot futott
10.jpg
A női 10 000 méter világrekordját még 1993-ban futotta a kínai Wang Junxia, és az eredmény gyakorlatilag érinthetetlennek bizonyult egészen a múlt hétig. A Riói fináléban a csúcs azonban végérvényesen megdőlt, és egy hasonlóan kozmikusnak számító eredmény született. Az etióp Almaz Ayana 5000 méteren már világbajnok volt, ám a hosszabb táv fináléjában nem volt több, mint az egyik esélyes. Féltávnál az élre állt, és gyakorlatilag embertelen tempóval kezdte leszakítani riválisait. A bajnoknő végül 14 (!) másodperccel futott Junxia korábbi idején belül, egy történelmi csúccsal ajándékozva meg a nézőket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://halisolimpia.blog.hu/api/trackback/id/tr9311357108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2016.08.23. 09:38:17

Minden egyéni csúcs nagy teljesítmény!!!!

Thomas Dantes 2016.08.23. 14:02:51

Ööö...és ebbe a top 10-be miért nem kerül be Hosszú Katinka 400 vegyese, illetve Kozák Danuta K1 500-as győzelme?
Ők magyarok és ebben a két számban annyival múlták felül a mezőnyt, ami önmagában felejthetetlen. Mindketten sporttörténelmet írtak.

Értem én...a magyarok külön bejegyzésben lesznek, de ez a két esemény, világszinten is rendkívüli volt. Bár a kajak annyira nem népszerű sok országban, de az úszás igen, és kijelenthető, Katinka 400 vegyese volt nemzetközileg is az egyik legnagyobb durranás. Legalább neki a nemzetköti top 10-ben a helye
süti beállítások módosítása